 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Rengeteg sportszakember fordul meg a képzéseinken és nem tudom nem észrevenni, milyen sok kolléga rejtett álma, hogy gyógytornász legyen. Vajon jobb-e, több-e a gyógytorna, mint az edzés? Ahhoz, hogy tisztázzuk a kérdést, első körben érdemes megvizsgálni, hogy miért betegszünk meg. Ebből ugyanis megtudhatjuk, milyen terápiára van szükségünk, abból pedig azt, hogy milyen szakemberre😊. Hangsúlyozom, e cikkben kizárólag a mozgásszervi betegségekről beszélek, sőt, azon belül is elsősorban az életmód eredetű degeneratív betegségekről. Tudjuk ugyanakkor, hogy a mozgásszervi betegségek túlnyomó többsége életmód eredetű, ergo a mozgásszervi panaszok nagy részére érvényesek az alábbiak.
Gyakran adok hangot a véleményemnek, hogy az egészségügyben még mindig elsősorban tüneti kezelés folyik, holott, ha nem keressük meg és orvosoljuk azokat az okokat, amelyek az adott mozgásszervi probléma kialakulásához vezettek, a terápia egész egyszerűen nem lehet sikeres, pláne nem hosszú távon. A kiváltó ok megkeresése azonban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen általában jó mélyre kell ásni, azaz alaposan ki kell kérdezni és meg kell vizsgálni az egyént, és ritka, hogy egy-egy páciensre ennyi idő és energia jutna. Ráadásul még gondolkozni is kell, méghozzá józan paraszti ésszel, ami nem könnyű😊. De nem csak a kiváltó ok feltérképezése nehézkes, a megoldás sem egyszerűbb. Embert próbáló feladat a terapeuta rendelkezésére álló eszközök segítségével hatékonyan megküzdeni olyan komplex bio-pszicho-szociális tényezőkkel, mint a krónikus stressz, a mozgás teljes hiánya vagy épp ennek ellentéte, a megterhelő, egyoldalú sportolás, márpedig épp ezek vezetnek a mozgásszervi problémák kialakulásához. Jóval egyszerűbb felírni egy pirulát, vagy különféle szofisztikált mozdulatokkal és eszközökkel dolgozni a páciens testén.
Haladó szellemiségű nemzetközi szakmai körökben már jó ideje elfogadott (még akkor is, ha sok kolléga nehezen emészti meg), hogy előrehajolni és egy könnyű tárgyat megemelni korántsem csak neutrális gerinccel szabad. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon nem jó ötlet arra tanítani a pácienst/vendéget, hogy a dereka kiegyenesítésével elmerevítse a gerincét (bővebben és árnyaltabban ebben a cikkemben). Az utóbbi években azonban egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés is, hogy vajon mi a helyzet a nehezebb súlyok emelésével. Egyre több neves külföldi szakembertől hallani, hogy biomechanikailag jóval előnyösebb a nehezebb tárgyakat is hajlított gerinccel (azaz flexióban) emelni, mint neutrális, vagy homorú, azaz extenzióban lévő ágyéki gerinccel. Első hallásra bizonyára rendkívül sokkoló, sőt, akár szentségtörésnek is tűnhet a gömbölyű derékkal történő emelés, hisz mióta csak az eszünket tudjuk, épp az ellenkezőjét sulykolják Belénk. Vajon mi az igazság? Hallgassunk-e az új kor hívó szavára, vagy maradjunk inkább a járt úton? Nos, ezt a kérdést jártam körbe az alábbiakban.
Sosem feledem, amikor egy sportrehabos állapotfelmérő workshopon egy valódi pácienst vizsgáltunk közösen a hallgatókkal. Az úriember erős akut térdfájdalommal, bicegve érkezett térdízületi porckopás diagnózisával. Számos szentségtörést követtem el az állapotfelmérés során. Általános megrökönyödésre nem végeztem sem testtartáselemzést, sem funkcionális teszteket, annak ellenére, hogy mindezeket részletesen vesszük a sportrehab képzésen. Hosszasan kikérdeztem a pácienst, majd a térdtesztek helyett egyszer csak elkezdtem alaposan körbetapogatni a térdét és rá is bukkantam egy olyan pontra (talán a háromosztatú ín volt? Már nem emlékszem pontosan), amelynek megnyomása előidézte azt a fájdalmat, amellyel a páciens megkeresett. Volt némi porckopása? Igen, bizonyosan. Ez okozta a panaszait? Nem.
4. oldal / 33