Menu
Cart

Oláh Annamária

Amióta az eszemet tudom, él bennem a vágy, hogy segíthessek másokon. A középiskola alatt ezt leginkább állatvédői aktivista munkában kamatoztattam, később az emberek gyógyítását tűztem ki célul. 2013-ban végeztem el a Szegedi Tudományegyetem Ápolás-és Betegellátás alapszakának Gyógytornász-fizioterapeuta szakirányát. Főként a neurológiai megbetegedések kezelése érdekelt, így szakdolgozatomat a fejlődésneurológia témakörében, a lovasterápia hatásáról írtam. 

Eleinte egy bentlakásos intézményben értelmileg akadályozott felnőttek mozgásterápiájával, később egy alapítványnál megkésett mozgásfejlődésű csecsemők és gyermekek fejlesztésével foglalkoztam. Jelenleg egy kis létszámú rehabilitációs intézményben mozgássérült felnőtteket kezelek, illetve a Balance Akadémia oktatójaként igyekszem átadni a tudást, amit megszereztem.
Az állatok szeretete végigkíséri pályámat: munkahelyemen rendszeresen részt vettem kutyával asszisztált terápiás órákon, eleinte segítőként, később foglalkozásvezetőként. A négylábúak ugyanis csodálatos katalizátorként működnek a humán gyógyítás terén.
Munkám során igyekszem folyamatosan motiválni pácienseimet, mert hiszek abban, hogy ha kitartóan dolgozunk, bármit elérhetünk, amit csak szeretnénk. Legyen szó baleset utáni felépülésről, krónikus betegségről vagy életmódváltásról, a megoldás kulcsa saját magunkban keresendő.
Továbbképzéseim:
- Kineziotape alapképzés
- Funkcionális vizsgálat, avagy "up to date" gyorstesztek a mindennapokra
- A stroke beteg ellátásának aktuális kérdései. Rehabilitáció és gondozás.
- Bevezetés a kutyával támogatott programok elméletébe és gyakorlatába. A kutyával támogatott foglalkozások mozgás-és képességfejlesztésének lehetőségei 3-16 éves korú gyermekek számára
- Függesztéses technikák alkalmazása a mozgásterápiában 1.-3.
- REHA Hungary 2017."

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!